Komoly tételben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybanki statisztikák szerint
az év első két hónapjában 48,7 milliárd forint értékben vásároltak a valutaváltóknál eurót,
11 milliárd forint értékben pedig dollárt az emberek.
Ilyen erős évkezdetre 2015 óta nem volt példa
– elemezte az adatokat Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a váltóhelyeken az év első két hónapjában 30 százalékkal több euró és közel háromnegyedével több dollár fogyott, mint 2022 januárjában és februárjában. A januári 28 milliárd forintos euró-kifizetés a jegybank 2010 óta jegyzett statisztikái szerint az 5. legmagasabb érték, és beszédes az is, hogy a korábbi csúcshónapok kivétel nélkül nyári hónapok voltak, amikor egyértelműen az utazási kereslet dobta fel a váltóhelyek forgalmát.
Régóta nem volt ilyen
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a statisztikákban
2018-ig kell visszamenni ahhoz, hogy olyan két egymást követő hónapot találjunk, amikor a valutaváltók által kifizetett euróbankjegyek összege magasabb volt, mint a valutájukat forintra cserélő, zömmel turisták által generált forgalom.
Az idei év első két hónapjában a szaldó 9,8 milliárd forintos mínuszt mutat, azaz ennyivel több euróbankjegyet fizettek ki a váltóhelyeken, mint amennyi beérkezett. Az elmúlt öt évben egyébként mindössze kétszer, 2019 és 2022 januárjában volt példa arra, hogy – ha csak egyetlen hónapban is – a valutaváltók által forintra váltott pénzösszeg ne fedezte volna a váltóhelyeken igényelt euró összegét, de akkor egyértelműen a januárban hagyományosan visszafogott év eleji beutazó turizmust lehetett okolni a szaldóért. A dollárforgalomban persze többször szorulnak készpénzpótlásra a bankok ügynökeiként eljáró váltóhelyek, hiszen a hazánkba látogatók közül nem sokan használják az amerikai fizetőeszközt – tette hozzá Gergely Péter.