Idén 120 éve született Neumann János, akit sokan a modern számítógépek atyjának neveznek. A jeles évforduló alkalmából a SZTAKI és a Neumann Társaság előadássorozatot szervezett Neumann 120: A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmel, ahol neves szakértők meséltek arról, miként készült el az első magyar számítógép, milyen hátrányt jelentett az innovációban a vasfüggöny, és miként formálja napjainkat a mesterséges intelligencia.
Neumann János, vagy ahogy külföldön ismerik, John von Neumann 1903-ban látta meg a napvilágot, és már fiatalon kimagaslott társai közül, valóságos csodagyereknek tartották. Tízévesen a híres fasori evangélikus gimnáziumba került, ahol többek között az 1963-ban fizikai Nobel-díjat kiérdemlő Wigner Jenővel tanult együtt. Egyetemi évei alatt sok időt töltött Berlinben, ahol olyan professzorok előadásait hallgatta, mint a Nobel-díjas kémikus Fritz Haber, vagy épp a később fizikai Nobel-díjban részesített Albert Einstein. Neumann 1925-ben szerezte meg vegyészmérnöki diplomáját, majd egy évvel később matematikából szerzett doktori fokozatot Budapesten.
Ezt követően került az Egyesült Államokba, ahol először a Princetoni Egyetem professzora lett, majd 1933-tól a világ legkiválóbb tudósait tömörítő Institute for Advanced Studies (IAS) professzorává vált. Dömölki Bálint, az egyik első magyar számítógép megalkotója szerint Neumann sokáig nem is gondolt a gépi számolásra, azonban a robbanások elméletével kapcsolatos kutatásai erre vezették az útját. Éppen e területen elért eredményei miatt figyeltek fel rá az amerikai hadseregnél, melynek következményeként a második világháború idején a haditechnikai kutatásokban is részt vett. Neumann a plutóniumbomba kifejlesztésében segédkezett, amit a japán kapituláció eléréséhez használtak fel a tudtán kívül.
Mint ismert, 1945. augusztus 6-án 235U töltésű uránbomba robbant Hirosima belvárosa fölött, három nappal később azonban már plutóniumbombát vetettek be az amerikaiak Nagaszakinál.
A világhírű kutató számára a Los Alamosban zajló atomkísérletek csak mellékállásként szolgáltak, amelyhez mintegy 3200 kilométernyi ingázásra kényszerült. Elsősorban továbbra is a princetoni kutatóintézetre fókuszált, ahol 1944 nyarán találkozott először a két évvel később bemutatott ENIAC-kal, amely az első programozható, elektronikus, digitális számítógép volt a világon.
A 2,5 méter magas, 30 méternél hosszabb, 30 tonnás szerkezet bemutatójakor azonban Neumann már a számítástechnika következő lépcsőfokán dolgozott, az 1949-ben debütált EDVAC-on (elektronikus diszkrét változós automata számítógép). Ez volt az első belső programvezérlésű, elektronikus, digitális, univerzális számítógép, ami már a Neumann-elveken alapult.
Forrás:24(pont)hu