Karácsony Gergely döntéshozatalait összesen 17 főtanácsadó és tanácsadó támogatja, munkájuk havi bruttó 15,55 millió forintba kerül a február elsejei adatok szerint – írja a hvghu, miután a Főpolgármesteri Hivatal főjegyzője válaszolt a portál tanácsadókra vonatkozó adatigénylésére.
A részletes adatok alapján a hvg.hu a következő megállapításokat tette:
A Városházán Karácsony Gergely hivatalba lépése óta átlagosan 44 (fő)tanácsadó dolgozik, de számuk változó: a 2020-as 37 volt a legalacsonyabb és a 2021-es 50 a legmagasabb.
A főpolgármesternek közvetlenül 17–20 tanácsadója volt az elmúlt években, míg a 4–5 főpolgármester-helyettesnek átlagosan összesen volt ugyanennyi, 14–18 tanácsadója.
Karácsony és helyettesei mellett az utóbbi 3 évben a Fővárosi Közgyűlés bizottságai, pártfrakciói és a tanácsnokok is alkalmazhatnak (fő)tanácsadót – többségük meg is teszi.
Fel-le mozog a (fő)tanácsadók bérköltsége, és nemcsak a létszámváltozás, hanem a fizetésemelések miatt is: 2020-ban havi bruttó 26 millióba kerültek, az utóbbi 3 évben pedig 34–35 millióba.
Az eltérő feladat- és munkakörök miatt a személyi béreknél nagy a szórás: az idén a legalacsonyabb havi bruttó 200 ezer forint, míg a legmagasabb ennek csaknem a hétszerese, 1,35 millió forint.
A (fő)tanácsadók havi bruttó átlagbére idén 805 ezer forint, és a többség valóban 500–900 ezer forint között keres, egymillió feletti bruttója pedig a 42-ből csak 5 személynek van.
A hvg.hu közérdekű adatigénylésére kapott – a 2023. február elsejei állapotot tükröző – adatsor szerint a fővárosnál összesen 42 önkormányzati (fő)tanácsadó dolgozik, közülük 16-an a magasabb fizetéssel, kiemelt feladattal járó főtanácsadóként, 26-an pedig tanácsadóként. A havi bruttó bérköltségük egy hónapban 33,809 millió forint, ami éves szinten közel 406 milliós kiadást jelent. Az átlagos havi bruttó bér pedig 805 ezer forint (az országos bruttó átlagkereset 530 ezer körül van) – ennek nettója alapesetben 530 forint körül van, családi vagy egyéb kedvezményekkel lehet több – írja a portál.