• szo. jún 3rd, 2023

Hírek és érdekességek a nagyvilágból

Olvass, szórakozz és adj el!

Egy horvát templomra 750 millió forintot ad a kormány

ByLaci

máj 10, 2023

Módosította korábbi döntését is, amellyel 9,5 milliárd forinttal támogatjta a földrengés utáni helyreállítást.

A Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a kormány több mint 750 millió forintot ad arra, hogy a horvátországi Sziszek (Sisak) Egyházmegye területén új templom épüljön. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés szerint a kabinet „egyetért a 2020. december 29-ei horvátországi földrengés következményeinek enyhítése érdekében Sisak Egyházmegye területén új templom építését célzó beruházás megvalósításával”.

Varga Mihály pénzügyminiszternek ezért – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bevonásával – gondoskodnia kell arról, hogy erre a célra rendelkezésre álljon az idei költségvetésben 754 452 400 forint többletforrás.

Bár a kormány korábban támogatta, hogy a Hungary Helps Program keretében újjáépíti a földrengésben súlyosan megsérült Petrinjai 1. sz. Általános Iskolát, valamint a Žažina településen lévő Szent Miklós és Vitus templomot, most az erről szóló korábbi határozatától (amely erre csaknem 9,5 milliárd forint többletforrást biztosított) eltérően úgy döntött, hogy

a žažinai Szt. Miklós és Vitus templom helyett a sziszeki templom építéséhez nyújt támogatást;
a petrinjai I. számú általános iskola helyett egy új iskola felújításához az e határozat közzétételét megelőzően nyújtott támogatáson túl további támogatást nem nyújt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük