1. Milyen fajtát válassz?
Számtalan fajta közül válogathatunk. A paradicsomfajták egy része 50-70 cm magas bokrocska lesz, amelynek nincs szüksége támasztékra. Azonban a folytonos növekedésű fajták számára mindenképp szükséges a karózás, különben a termés súlya alatt könnyen a földre kerülhetnek.
2. Így ültesd el sikeresen a palántát
A paradicsom palántáit a májusi fagyosszentek után lehet kiültetni. Ha ezzel elkésnénk, akkor sincs semmi baj, nem kell lemondanunk róla, hiszen akár júniusban is kiültethetjük. Az ideális tőtávolság 30-50 cm.
Nagyon fontos azonban, hogy a palánták 5-10 cm-rel mélyebben kerüljenek a földbe, mint ahogyan a tenyészedényükben álltak. Így ugyanis a főszáron is keletkeznek gyökerek, amelyek segítségével a paradicsom jóval több vízben oldott tápanyagot tud felvenni.
3. Így tápláld, hogy később ő táplálhasson
A paradicsom tápanyagigényes növény, ezért az ültetéskor tegyünk a gödör talajába 2-3 kg érett istállótrágyát vagy komposztot. Nagyon fontos, hogy ne száradjon ki, és rendszeresen öntözzük, azonban ne álljon a pangó vízben. Az öntözés során ügyeljünk rá, hogy csak a talajt öntözzük, különben a paradicsomok könnyen megrepedhetnek, elrothadhatnak.
4. Ezekre a jelekre figyelj
Ha a termés csúcsi részén szabálytalan foltban elváltozást találunk, akkor kalcium-hiány lehet a baj, melyet lombtrágyával tudunk orvosolni. Ha felreped a termés, akkor nem rendszeresen öntözzük. Ha száraz a növény, és a leveleken, szárakon, terméseken elváltozásokat tapasztalunk, akkor valószínűleg gomba támadta meg. Ekkor távolítsuk el a beteg részeket, és permetezzük le a növényt.
5. A paradicsom nagyon egészséges
A tomatin nevű alkaloidjából gombás betegségek és gyulladásos folyamatok elleni krémet készítenek. A paradicsom sok C-vitamint tartalmaz, ráadásul minél kisebb a termés, annál több benne a vitamin. Emellett még B2- és B1-vitaminokat is juttat a szervezetünkbe. A fogyókúrázók is nyugodtan fogyaszthatják, hiszen kalóriatartalma nagyon alacsony, 100 grammonként mindössze 22 kcal.